Ars Poetica
Miért is kell az embereknek a művészet?
Mit tud mutatni képeken, színeken át „valami mást” egy olyan ember, aki húsz éven át zenét tanult, majd közgazdász lett, és valami eltűnt akkor az életéből, mikor a hangok világából a számok világába merült, és a művészetet a festés öröme hozta vissza számára.
Miért jó festeni és mi örömet ad ez annak, akinek elkészül egy ilyen kép? Mert valahol itt van a dolog lényege abban, amit adni tudok a képeim által.
Eleinte úgymond terápiás célból kezdtem festeni, színesebbé tenni a saját életemet általa. Aztán elkezdtek mások is érdeklődni a képeim iránt, mert tetszett a színvilágom nekik. Hogy mitől másabbak a képeim akkor is, ha csak épp másolom a valóságot azokon? Talán attól, hogy figyelek. Megfigyelek és rácsodálkozom, hogy milyen csodálatos dolgok vesznek bennünket körül, amik mellett nap, mint nap képesek vagyunk elmenni.
Tartozom egy vallomással: néhány éve nagyon intenzíven meditálok. Rájöttem, hogy ez a folyamat nem néhány éve kezdődött, hanem elkezdődött a zenetanulmányaim során, mikor órákon keresztül gyakoroltam egy-egy darabot, és a színpadi pillanatokra készültem, mikor átadhattam másoknak a hangokon keresztül, ami belül történik. A teljes koncentrációt már akkor tanultam, de ez még nem volt igazi meditáció, mert túlságosan az elme uralma alatt kellett, hogy mindez megtörténjen.
Es azután teljesen spontán jött a festés. Nem tanultam senkitől, nem volt szigorú tanár, aki letörje szárnyaimat, hanem önfejlesztésbe kezdtem teljesen szabadon. Egyetlen segítőm volt, a megfigyelő készségem, amit odáig fejlesztettem, hogy egyszer egy híres Munkácsy díjas grafikust is elkápráztattam azzal, mennyire élethűen tudom szinte lefényképezni a valóságot.
Es a legfontosabb felismerés ez után következett: az én titkom a színek világa. Ha megnézünk egy virágot például, és próbáljuk „megfejteni” a színét, rájövünk, hogy ha teljesen élethűen szeretnénk megalkotni vászonra abban a tökéletességében, ahogy őt már megteremtették, akkor észlelhető, hogy a festékboltban árult festékek színkavalkádja nem elég. Azt, amit a természet tud, mi csak odaadó munkával és lelkesedéssel tudjuk utánozni, utolérni sosem fogjuk, csak törekedhetünk rá. Talán ettől másabbak a képeim, hogy törekszem arra, hogy más is lássa, mennyire színes világban élünk.
Másik titkom, amitől különlegesnek mondhatóak a képeim, talán az időközben egyre erőteljesebben tudatosuló intuíciómnak köszönhető, amire „ véletlenül” vezettek rá azok, akiknek eltaláltam a színvilágát egy-egy képemen.
Két történetet hadd meséljek el erről. Férjem nagymamája, aki egyébként az első tanítóm volt, elsírta magát, mikor árvácskákat ábrázoló képet adtam ajándékba neki, azt mondta, nem érti, honnan ismerem őt ennyire.
A másik egy kiállításmegnyitóhoz kötődik, ahol már tudatosan festettem egy lovas képet egy baráti házaspárnak, de nem árultam el nekik, hogy azt nekik szántam. A megnyitón a férj állandóan az előtt a kép előtt állt meg, pedig volt több lovas kép is kiállítva. Azt mondta, hogy jó-jó a többi kép is, de ez a ló szinte ki akar száguldani a képről, és neki nagyon tetszik...
Minden képnek van egy története, ami szélesíti a látókörömet, új utakra terel, gazdagítja remélhetőleg nem csak az én életemet. Megismerhetek olyan embereket, akik számomra is példaképpé válnak saját sorsaik által. Például meghatározó élményem marad, hogy a Bramasole festményem abban a házban található, amiről festettem. A művészettörténész, világot járt bestselleres írónő, Frances Mayes arcát nem fogom elfelejteni, mikor gyermeki ártatlansággal szaladt haza vele, és következő találkozásunkkor elmesélte, hogy a nappali falán lóg a kép és sokkal szebb, mint a helyi festő által vagyonokért kínált zsűrizett példány.
Az emberek vágynak az igazi valóságra, vágynak a szépre, de hagyják, hogy az elméjük által „megvezessék” őket.
Számomra az a művészet, ha nem megfejteni, hanem csodálni lehet egy alkotást. ..szép az, ami érdek nélkül tetszik.
Nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy szívhez szóljon az a kép, amit megfestek, ezért szívesebben festek olyan megrendelésre, ahol személyes ajándék lesz a kép, vagy olyan helyre kerül, ahol egyfajta színterápiaként erősíti színeivel vagy éppen témájával azt, akinek készült.
heLGA